2013. október 21., hétfő

A közmédia és a petíciók 2. rész - Nickelodeon és Disney délutánt az M2-re

2011 őszétől indult, a petíció célja az volt, hogy az akkoriban az M2-n havonta vetített, egésznapos Csudaszombat nevű tematikus napok valamelyikén, néhány órás blokkokban adjanak Nickelodeon és Disney sorozatokat.



2010 végén vagy 2011 elején derült ki, hogy az M2-t gyerekcsatornává tervezik átalakítani, majd 2011-ben említették, hogy 2012 januártól lesz végleg megvalósítva a tervük. 2011 szeptemberétől egészen decemberig minden hónap utolsó szombatján az M2-n egész nap saját gyártású produkciókat, élő műsorokat, bábműsorokat, magyar animációs kisfilmeket, komolyzenei koncertet, nem túl ismert és ne valami népszerű (túlzás nélkül mondva alacsonyabb színvonalú) olcsóbb külföldi ifjúsági és mesefilmet adtak, szóval szinte minden olyant, ami egy színvonalas gyerektévén túl egyhangú. Ezeket a tematikus napokat hívták Csudaszombatnak. Voltak, akik talán örültek neki, de voltak, akik nagyon utálták és komolyan azt hitték, hogy tényleg ilyen lesz később gyerektévének is. Kitalálták, hogy indítanak egy kampányt Youtubeon és Facebookon azzal a céllal, hogy az M2 műsorra tűzzön vegyesen népszerű régi és új Nickelodeon és Disney és zenetévéhez hasonlóan zenés klipösszeállításokat a tematikus napjain. Írogattak az MTVA Youtubeos fórumában meg a Csudaszombatos videójukon. Saját készítésű, nem valami perfekt M2-Nickelodeon fikciókat raktak fel, a petíciónak Facebook-fiókot is indítottak, ami úgy emlékszem, mindössze csak 2 aláírást (lájkot) kapott a bezárásig. A Facebook-oldalon csak pár saját (illetve Yotuberól másoktól lopott) feltöltésű Nickelodeonnal kapcsolatos videók voltak láthatóak (Pete és kis Pete magyar intró, egy fél Jaj a szörnyek epizód meg egy MSat videó (utóbbi kettő a lopott), de egyik sem utalt arra, hogy kampánycélra kerültek volna fel.
Kiderült hivatalosan, hogy késni fog a gyerekcsatorna, és 2012 január helyett márciust mondtak, de helyette csak a Nyereg klub és a Lizzie McGuire sorozatokat kezdték adni hétköznap délután az M2-n. Végül hosszabb huzavona után 2012 novemberében végleg kijelentették az M2 gyerekcsatornává átalakulásának idejét: 2012 december 22. Utána publikálták az első napi tévéműsort is. A "petíció" kitalálói végül feladták, és törölték a petíciót.

Az igaz történet

Nem rég írt nekem a petíció kitalálója, aki arra kért, hogy javítsam ki ezt a bejegyzést. Az igazság az, hogy 2011-ben mégsem küldték el a műsortervet az MTVA-nak, mert úgy vélték, úgysem jönne össze belőle szinte semmi. 2011 novemberében elküldték a Csudaszombat Facebookján, privátban a Nickes videókat, de az MTVA-tól nem kaptak rájuk semmi választ. Az MTVA Youtube fiókján írtak nyíltan a műsorjavaslatról, hogy Csudaszombaton lehetne néhány órás Disney és Nickelodeon összeállítás blokkokban, de az MTVA arra sem adott nekik választ. 2012-ben a videókat is törölték, mivel úgysem érdekli a dolog a köztévét.

Vélemény

Szép és jó, hogy ha valaki egy ilyen fiatalos műsortervet próbál kezdeményezni egy olyan tévétársaságnak, ami évente körülbelül 80 milliárd forint közpénzt kap az államtól. De sajnos, mint az elmúlt pár évben kiderült, hogy az MTVA sok esetben nem tart igényt a nézők javaslatára, főleg nem, ha külföldi (főleg amerikai vagy japán) animációval kapcsolatos. Pedig heti egyszer, akár most is lehetne blokkban néhány ismert Nickelodeon vagy Disney sorozatot adni vegyesen. Példát vehetnének a cseh állami gyerektévé kínálatából, amiben a sok európai, kisgyerekeknek szóló produkciók mellett vegyesen adnak Nickelodeon, Disney és Cartoon Network sorozatokat is (sőt, ritka esetben akár egy-egy gyerekbarát animefilmet is találhatunk). Amikor 2011-ben a Csudaszombatos petícióval próbálkoztak, akkor azt hiszem nem is kapott 80 milliárdot az MTVA (de javítsatok ki, ha tévednék). Úgyhogy most különösen sajnálom, hogy sem akkoriban nem fontolták meg a Nickelodeon és a Disney sorozatokkal kapcsolatos tervet, illetve mostanában sincs jele annak, hogy a kiskamaszoknak is adnának kedvükre való, ismertebb sorozatokat a legnagyobb cégektől.
Egyébként sem lehetett volna nagyon megvalósítani akkoriban a Nick és a Disney blokkokat, mert hogy ezeknek a cégeknek a sorozatait megvenni talán eléggé időigényes lehetett volna az MTVA-nak, illetve állítólag nincs lehetőségük külföldi filmeket vagy sorozatokat egyesével, cím szerint vásárolni, csak csomagban, ami talán már drágább is lehetett volna (de akkor mire megy el a 80 milliárd?). Illetve nem ritka eset mostanában az M2-n, hogy más csatornán ismert sorozatot saját, új szinkronnal lehet látni, a Nickes sorozatokat is akár újraszinkronizálhatják, ami elég élményrontó lehet, ha nem jó hangokkal készítik. A nézői igények rendszeresen figyelmen kívül hagyásáról meg már ne is beszéljünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése